|
|
|
Szigligeti látnivalók
A község központjában áll a klasszicista Esterházy-kastély, amely ma az írók alkotóháza, 12 holdas parkja védett arborétum (pl. 150-féle fenyő díszlik benne). A községtől keletre, a régi rév fölött áll az Árpád-kori Avas-templom megmaradt tornya, a Csonkatorony.
Új színfoltja Szigligetnek a hajókikötőhöz harmonikusan illeszkedő vitorláskikötő. A Szigliget Galéria a katolikus templom melletti nádfedeles épületben, az egykori elemi iskolában kapott helyet. A kiállítások megtekintése ingyenes. Három kézműves műhely szakmai bemutatói is láthatók (üvegcsiszoló, fazekas, textiles).
Nyaranta esetenként jelmezes, lovas hadijátékot tartanak. Az egész évben színvonalas programkínálatból kiemelkedik a Szigligeti Nyári Napok (néptánc, fúvóskoncertek, sport és könnyűzene), melyet augusztus első heteiben tartják, valamint az őszi programok közül a Szüreti vigadalom, és a Süllőfesztivál. A galériában júliustól augusztus végéig kiállítások vannak.
Szigliget természeti adottságai egész évben lehetőséget biztosítanak gyalog- és kerékpártúrák megtételére. A tavalyi évben átadott Kamon-kő tanösvényen végigsétálva megismerhetik a település hagyományát és természeti adottságait.
(forrás: wikipedia.hu, iranymagyarorszag.hu)
|
|
|