|
|
|
Általános információk Balatonlelleről
Fekvése
Az 5165 lakosú város parti területei mára teljesen egybeépültek Balatonszemes és Balatonboglár szomszédos részeivel. Az üdülőtelep a Balaton régi árterületén létesült, az ófalu a Somogyi-dombság gazdagon termő, löszös nyúlványaira települt. A várost délről ölelő dombokon példásan művelt, kiváló bort adó szőlőskertek pompáznak.
A régi Balaton öblei messze benyúlnak a lellei dombok mögé. A dombhátakon már a rómaiak idején is fontos utak haladtak. Az ún. Hadút Aquincum felől vezetett Kanizsán, Dalmácián keresztül az Adriához, a Nagyút pedig délnek a mai Kaposvár és Szigetvár felé.
Története
A két út a város mai központjában (a római katolikus templomnál) ágazott el egymástól, ahol korábban a déli part legrégibb ismert temploma, a Szent Kelemen-bazilika állt. A bazilikát a tihanyi apátság 1055-ből származó alapítólevele is említi, itt vezetett keresztül a híres "Fehérvárra vezető hadi út".
A lakosság megélhetését a földművelés mellett a halászat és a szőlőművelés biztosította. Mezővárosi rangot és országos vásár tartására való jogot 1848-ban kapott. 1856 után birtokosai a Szalay- és a Jankovich-családok voltak.
A nagyobb üdülők 1924-től épültek, Lellét 1979-ben egyesítették Balatonboglárral, a két település azonban 1991-ben különvált.
(forrás: iranymagyarorszag.hu)
|
|
|