|
|
|
|
Balatonfüredi látnivalók
A Tagore-sétány
Rabindranath Tagore 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére fát ültetett. E fa előtt 1956-ban egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát, és 1957-től a korábban Deák Ferencről elnevezett sétány is az ő nevét viseli. A fa mellé emléktáblát tettek, amelyen a költő ez alkalomra írt verse olvasható. Tagore példáját először indiai politikusok követték, s ezután néhány év alatt hagyománnyá vált, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Marx György fizikus kezdeményezésére a Nobel-díjasokkal folytatták a sort, őket különféle hírességek követték, napjainkban pedig magyar politikusok szaporítják az ültetett fák és emléktáblák számát. A park ezen része úgy néz ki, mint egy amerikai temető. Fát ültetett itt többek között: Farkas Bertalan és űrhajóstársa, Valerij Kubaszov, Leonov, a Gandhik, Göncz Árpád, Benoit Mandelbrot, Wigner Jenő és több magyar Nobel-díjas.
Emellett szobra vagy mellszobra van itt Széchenyinek, Kisfaludy Károlynak, Deák Ferencnek, valamint Salvatore Quasimodo olasz költőnek, akinek a tiszteletére évente rendeznek költői versenyeket.
A sétány közepét augusztusban a Borhetek sátrai/padjai foglalják el, a sétányon pedig tűznyelők, utcai zenészek, köztük egy perui banda, élő szobrok, artisták és mozgó árusok hada található.
A balatonfüredi hajókikötő előtt látható Pásztor János 1937-ben készített, és 1941-ben felállított szobra, a Halász és a Révész. A legenda szerint, aki megsimogatja a halász és a révész csizmáját, egész biztos, hogy újra visszatér ebbe a szép kis városba. Nos, a csizmák szép fényesek...
Műemlékek
Szent Mihály templomrom (Papsoka) - 11.-12. század
Szent Margit templom alapjai (13. század) - ma Fekete Lovag étterem
Esterházy kúria - 1700 (?) - romos, ma a Szívkórház része
Szívkórház (Fürdőház, Erzsébet Szanatórium, Állami Kórház) - 1728 - a mai épületek 1836-1871 között épültek
Nagyvendégló - 1748 - a mai, klasszicista épület 1802-1848 között épült - az épület része a Kurszalon (átadták 1879-ben), ahol az Anna-bálokat tartják, és a fedett sétány (a balatonfüredi Panteon) - ma Anna Grand Hotel
Pálóczi Horváth Ádám kastélya - 1787 - 1867-ben William Teasdale (a Lánchídnál végzett mérnöki munkát) építette át - ma Ferencsik János Zeneiskola
Széchenyi Ferenc kastély - 1782 - eredetileg barokk, az 1871. évi átépítéskor eklektikus elemekkel alakították át - ma Kertészeti Szakközépiskola
Gombás kúria (1785 (?) - copf stílusú - ma nyugdíjas otthon
Horváth ház - 1799 - tervezője Lechner Mátyás - ma apartmanház
A Kossuth Lajos-forrás ivócsarnoka - 1800 - klasszicista - átépítve 1853-ban
Berzsenyi-forrás
Református ("fehér") templom - 1830 - klasszicista és copf stílusban épült
a Magyar Játékszín hat megmaradt oszlopa a Kiserdőben - 1831 - a színház oszlopait az Ipoly Szálló építésekor, 1912-ben találták meg, kiserdei felállításuk 1958-ben történt.
Kerektemplom - 1846 - klasszicista; jobboldali mellékoltárképe Vaszary János műve.
Jókai villa - (1870) - Jókai Mór nyaralója, eklektikus - ma Jókai emlékmúzeum
Blaha Villa - (1816) - Blaha Lujza egykori klasszicista nyaralója - ma étterm, hotel
Dőry villa - 1869 - ma Astoria szálló
Parasztházak a Siske utcában
Egyéb látnivalók
Lóczy Lajos földrajztudós sírja az arácsi temetőben
Lóczy-barlang
Koloska-völgy
Annagora Aquapark
|
|
|
|
|